Vallásos világnézet, annak jellemzői és jelentősége

Történelmileg az első típusú világkép voltmitológiai világnézet, amely minden és egy különleges tudás mellett egy szinkretikus nézet volt, amelyben a reprezentációk és a világrend szétszóródott és nem rendszerezett. A mítoszban, a természeti jelenségekről alkotott elképzeléseken túl, magáról is, hogy az első vallási elképzelések is benne voltak. Ezért bizonyos forrásokban a mitológiai és vallási világnézet egy vallásos mitológiai. Azonban a vallási világnézet sajátossága olyan, hogy célszerű ezeket a fogalmakat elkülöníteni, mert a világnézet mitológiai és vallási formái jelentős különbségekkel bírnak.

Egyrészt a mítoszokban ábrázolt képekaz élet szorosan kapcsolódott a ritualizmushoz, és természetesen a hit és a vallási imádság tárgya volt. Ebben a vallás és mítosz nagyon hasonló. Másrészről azonban ezek hasonlósága csak az együttélés legkorábbi szakaszaiban jelent meg, akkor a vallásos világkép a tudat és a kilátások önálló típusaként alakul, sajátosságaival és tulajdonságaival.

A vallási világnézet főbb vonásai, amelyek megkülönböztetik a mitológiai jellegektől, arra a tényre fakadnak, hogy:

- A vallási világnézet biztosítja, hogy a világegyetem megosztott állapotában természetes és természetfeletti világgá váljon;

- a vallás, mint a kilátások formája, mint a fő világnézeti struktúra magában foglalja a hit viszonyát, és nem a tudást;

- a vallásos világkép feltételezia két világ közötti természetes, természetfeletti kapcsolatok megteremtésének lehetősége egy adott kultuszrendszeren és rítuson keresztül. A mítosz csak akkor válik vallássá, amikor szilárdan belép a kultuszrendszerbe, és következésképpen minden olyan mitológiai elképzelés, amely fokozatosan bekerül a kultuszba, dogmává válik.

Ezen a szinten létrejöttek a vallási normák, amelyek viszont a közélet és a tudat szabályozói és szabályozói.

A vallási világkép jelentőstársadalmi funkciók, amelyek fő célja az, hogy segítse az egyént az életének bajjai leküzdésében, és valami magasra, örökkévalóvá váljon. Ez a vallási világkép gyakorlati jelentősége, amelynek hatása nemcsak az egyén tudatában, hanem a világtörténelemre is óriási hatással volt.

Ha az antropomorfizmus a fő paramétermítosz, a vallási világkép a már említett, két világra osztott világának - a természeti és természetfeletti - megnevezését írja le. A vallási hagyomány szerint mindkét világot az Úr Isten hozza létre és uralja, aki rendelkezik mindenhatósággal, minden tudással. A vallás azt a posztulátumot hirdeti, amely nemcsak legfelsőbb lényként, hanem legfőbb értékrendként is megerősíti Isten fölényét, Isten pedig a szeretet. Ezért a vallási világkép alapja a hit - a vallási világképek értékeinek különleges fogalma és elfogadása.

A formális logika szempontjából mindentaz isteni paradox. És maga a vallás szempontjából Isten, mint anyag, egy másik embertől eltérő megközelítést követel meg magának elsajátítására és elfogadására - a hit segítségével.

Ez az ellentmondás valójában egya vallási világkép legfontosabb paradoxonjai. Ennek lényege, hogy Isten megértése a fenomenális idealizáció példájává vált, amely csak a tudományban kezdett alkalmazni, mint módszertani elv. Isten fogalma és elfogadása lehetővé tette a tudósok számára, hogy számos feladatot és problémát fogalmazzanak meg a társadalom és az ember számára.

Ebben az összefüggésben az Isten tekinthető a vallási világkép legfőbb lényegi jelenségének az elme legkiválóbb teljesítményének is.

</ p>>